2010. október 23., szombat

Májpástétom variciók (hagymás, kakukkfüves-mazsolás, narancsos)

Szombat délután van, a Mazsolák alszanak. Remek alkalom (lenne) egy kis bloggolásra. Igen ám, de nem találom az elmúlt hónapokban készített - két bejegyzéssel korábban említett - ételfotóimat, Férj, aki még segíthetne a felkutatásban, a Balatonon szedi ki a stéget a jeges vízből. Pedig csináltam klassz csokis-szilvás kuglófot és a már említett szülinapi tortákat is lefotóztam.

"Bánatomban" előbányásztam pár régi fotót, ami nagyon kedves a szívemnek, és még azelőtt készültek, hogy elkezdtem volna közszemlére tenni a főztömet. A pástétomok egy nőpartira készültek anno és
házi brióst (ha jól emlékszem Fűszeres Esztertől kölcsönzött receptből) is sütöttem hozzá, mert hát házi pástétomhoz gondoltam házi "alátét" dukál. Azt hiszem már említettem, hogy szeretek a Barátnőimnek főzni, sokat és sokfélét. Kilencen járunk össze rendszeresen és ha kilencünk nincs is teljesen más ízlése, azért vannak kiugró "ellentétek".
A pástétom variációkból nálam a narancsos volt a favorit, de a Többieknek inkább a hagymás és a kakukkfüves-mazsolás jött be. Nem vagyunk egyformák.

Az arányokra nem esküdnék meg majdnem egy év távlatából, de igaz az egyik főzési "alapszabály", amitől sokan idegbajt szoktak kapni: fűszerezés "ízlés szerint".



Hozzávalók (hagymás, kakukkfüves-mazsolás, narancsos):

30-40 dkg csirkemájat megtisztítottam az inaktól, hártyáktól, majd falatnyi darabokra vágtam. A májdarabkákat több részletben kisütöttem olajon (esetleg tehetünk az olajba egy kis vajat is). Ha szeretnétek hagymás változatot is készíteni, akkor dobjatok az olajba egy-két nagyobb gerezd fokhagymát héjastul, ami a sütés végére klasszul megpuhul. Amikor kisült az összes máj, pürésítettem az egészet kb. 2 ek. vajjal és ½ dl tejszínnel (csinálhatjuk késbetétes robotgéppel vagy villával, attól függően, hogy mennyire akarjuk darabosra).

A hagymás változathoz olajon ½ fej apróra vágott vöröshagymát dinszteltem, az olajban kisült fokhagymát kinyomtam a héjából. A vöröshagymát, a fokhagymát összepürésítettem a májjal. Tettem bele sót, borsot, majorannát (ízlés szerint). Apróra vágott lilahagymával és petrezselyemmel (elhagyható) díszítettem.

A kakukkfüves-mazsolás változathoz 1 ek mazsolát beledobtam egy kis csészébe, öntöttem rá 2-3 ek konyakot (ha nincs otthon konyak, akkor helyettesíthetjük vízzel), és betettem a mikróba addig, amíg felforrt a konyak (vigyázzunk, hogy a mazsolák meg ne égjenek!). A mazsolát, 1-2 ek friss kakukkfüvet (ha nincs friss, jó a szárított, de akkor szerintem elég belőle 1 kk-nyi) összepürésítettem a májjal, és tettem még bele sót.

A narancsos változathoz 3-4 ek frissen facsart narancslével és 1 kk reszelt narancshéjjal összepürésítettem a májat. Tettem bele sót. Lehet beletenni konyakban forralt mazsolát is.
Ha a pástétomok nem elég krémesek akkor tegyünk még bele vajat és/vagy tejszínt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...