2010. november 9., kedd

Sütőtökös pogácsa

Lássuk csak, hogy is alakult a tegnapi ebédünk illetve ez a pogácsa dolog! Megsütöttem a sütőtököt, hogy majd lesz belőle valami, aztán beáztattam egy kis lencsét, hogy valami tartalmas levest kéne főzni belőle. A lencsés sütőtökleves gondolata nem tűnt rossznak, csak „sajnos” tovább gondolkodtam, és inkább főztem egy zöldbabos lencselevest – tartalmasságával nem volt gond, jó sűrű lett, került bele a lencsén és a zöldbabon kívül sárga- és fehérrépa, csipetke, pár kanál házi lecsó, kevés kolbászkarika, ízesítőnek pedig babérlevelet, petrezselymet és tárkonyt használtam. Mivel másodikkal nem akartam bíbelődni, és a sütőtökkel is kellett valamit kezdeni, ezt a sütőtökös pogácsát sütöttem a leveshez, gondolva így már biztos Mindenkinek a pocakját kitölti uzsonnáig.

A „nedves” anyagok arányán még lenne mit finomítani (elég ragacsos massza lett belőle), és az eredetileg 30 dkg-ra tervezett liszt is kevésnek bizonyult, szerintem még legalább 10 dkg-val meg kellett toldanom, ha nem többel. Lehet, hogy teljes kiőrlésűvel kellett volna pótolnom, mivel az jobban szívja a nedvességet. Elkelt volna benne egy kis túró, esetleg juhtúró vagy fetasajt, de azok hiánycikkek voltak a hűtőmben. Talán kakukkfűből is tehettem volna egy kicsit többet, vagy ha lett volna itthon, akkor inkább frisset, de ez már csak ilyen lett. Férjnek ízlett, Mazsolák falták és alapvetően én sem panaszkodom a végeredményt illetően.


Egy éjszakára hűtőbe tettem, mert este 11-kor már nem volt lelkierőm kisütni, másrészt azt gondoltam NagyMazsola is értékelni fogja, ha gyúrhat, szaggathat, kenegethet. Értékelte…


Hozzávalók:
kb. 40 dkg liszt
30 dkg sült sütőtök kikapart belseje
7 dkg natúr joghurt
6 dkg olvasztott vaj
1,5 dl tej
2 dkg élesztő
1 kk barnacukor
2 tk só
½ tk szárított kakukkfű
1 tojás sárgája

Az élesztőt a cukros langyos tejben felfuttattam. A lisztet, a sütőtököt, a joghurtot, az olvasztott vajat az élesztős tejjel összegyúrtam, közben a sóval és a kakukkfűvel ízesítettem. Kelesztő tálban egy éjszakára hűtőbe tettem. Reggel kivettem a hűtőből és kb. 1 órát hagytam „melegedni” a konyhapulton.
Átgyúrtam, majd lisztezett deszkán kinyújtottam, pogácsákat szaggattam belőle (egészen pontosan NagyMazsola), majd tojássárgával megkentem a tetejét. Légkeveréses sütőben 170 fokon megsütöttem.







1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...