2011. március 3., csütörtök

Apró finomságok

Kati barátnőm, amikor megkóstolta ezeket az apróságokat, azt kérdezte tőlem, hogy bolti sütik-e. Ezt dicséretnek vettem. Tényleg egész helyes, szabályos kis tekercsek lettek belőlük.




A receptet Chili&Vaníliánál olvastam és rugelach néven fut. Én feketeribizli helyett erdei vegyes gyümölcs lekvárral töltöttem meg, amit még nyáron tettem el. A felébe szórtam egy kis aprított mandulát és némi aszalt áfonyát, de csak azért mert éppen volt itthon, a másik felébe csak lekvárt töltöttem. Nekem ízlett, és más töltelékkel is ki fogom próbálni.




Hozzávalók:


Tésztához:
12 dkg natúr krémsajt (Philadelphia), szobahőmérsékleten
12 dkg puha vaj
4,5dkg porcukor
15dkg liszt
csipet só

Töltelékhez:
6 evőkanál erdei vegyes gyümölcs lekvár
pár szem mandula
pár szem aszalt áfonya

Tetejére:
1 tojás
2 evőkanál tej

A krémsajtot, vajat, cukrot kikevertem. Hozzáadtam a lisztet, a sót , és összegyúrtam. Korongot formáztam belőle és fóliába csomagolva 1 napra hűtőbe tettem (az eredeti recept szerint elég 1 óra is).
Másnap a tésztát elfeleztem, és két kb. 30x20 cm-es téglalapot nyújtottam belőle. A téglalapokat megkentem 3-3 evőkanál lekvárral, majd az egyiket megszórtam az aprított mandulával és áfonyával.
A tésztákat feltekertem és a hengerekből kb. 6cm-es szeleteket vágtam. A tetejüket megkentem a tojás és tej keverékével. 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütöttem.

1 megjegyzés:

  1. Valóban nagyon finom volt! Nem is értem, hogy tehettem fel a Te konyhádban azt a kérdést, hogy bolti-e a süti!!! :-)
    Kati

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...