2010. április 22., csütörtök

Kukoricapelyhes csirkecombok

Ritkán szokta nálam egy darab hús rántott szeletként végezni. Beérem azzal, ha otthon anyukámnál havonta egyszer ehetek egy rántott csirkecombot vagy rántott karajt.
Igazából az olajjal nem szeretek macerálni. Sok kell belőle, aztán le kell szűrni (ha ügyetlen vagyok – és olykor miért is ne lennék az – jól mellé is öntöm), tárolni kell a használt olajat, és ha már teljesen elhasználódott és igazán környezetbarát akarok lenni, akkor gyűjtőhelyre kell(ene) vinni, mert csak úgy a kukába dobni nem illik.



Múltkorijában azonban Vrábel Krisztinánál ráakadtam a tökéletes megoldásra. Meg kell sütni sütőben, ugyanúgy, mint ahogy a fasírtot is szoktam. Ő még kevert a zsemlemorzsába egy kis kakukkfüvet és citromhéjat is, amitől az egyébként eléggé unalmas rántott csirke már nem is olyan unalmas.

A csirkecombok megvoltak, irány a konyha! De a zsemlemorzsás dobozom üres volt. Mivel a vágy már megvolt a kakukkfüves rántott csirkére, nem adtam fel, kerestem egy alternatív megoldást: kukoricapehelybe forgattam a csirkecombokat. Természetesen most se maradt el a friss kakukkfű és a reszelt citromhéj sem. Annyira jól nézett ki, hogy este 11-kor nem bírtam megállni, hogy meg ne kóstoljam a végeredményt . A hús tökéletesen omlós és szaftos volt. Köretnek egy kis bulgurt csináltam hozzá aprított petrezselyemmel, újhagymával és fekete olajbogyóval (egy-két evőkanál kis sűrített paradicsomot is kevertem hozzá)

Kukoricapelyhes csirkecombok

csirkecomb
kukoricapehely
kakukkfű
reszelt citromhéj
tojás
liszt


A csirkecombokat besóztam és kicsit állni hagytam őket. A kukoricapelyhet összetörtem, belekevertem a friss kakukkfüvet és a reszelt citromhéjat. Hagyományos módon bepaníroztam a combokat (a kukoricapelyhet jól rányomkodtam), tepsibe tettem, meglocsoltam egy-két kanál olajjal és már mehetett is a 210 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 40-45 perc alatt sültek meg a combok (azért néha kukkantsunk be a sütőbe, nehogy megégjenek), és félidőben megfordítottam őket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...