Örömhír

Ez most nem egy jól sikerült vacsora feletti örömről szól, hanem arról, hogy a karácsony és szilveszter közötti pihenős napokat kórházban töltöttem. Hogy miért örülök annak, hogy egy nem túl komfortos intézmény falai között átaludhattam a szilvesztert? Azért mert közben ott szuszogott mellettem egy icipici lény: PiciMazsola, akinek egyelőre a gasztronómiai élményt még az anyatej jelenti - remélem még jó sokáig -, de azért hagyja, hogy anyukájának legyenek gasztronómiai kiruccanásai.

És hogy mit tud 1 hónaposan? Tud nagyokat aludni, tud jókat enni, ha a nagyok hagyják és nem másznak evés közben a fejére - vagy az én fejemre -, hangos üvöltésével fel tudja hívni magára a figyelmet, tud mosolyogni és le tudja venni az anyukáját és az apukáját a lábáról.

Pár kép ízelítőnek:

Egyszóval immár nagycsaládosok lettünk, annak minden szépségével, előnyével és persze nehézségével. Kár, hogy türelmet nem árulnak bezacskózva, kilóra a közértben...vennék pár kilót.

Szürke szamár a ködből...

Lassan több mint két hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta.

Augusztusban azért nem, mert alig voltunk otthon és közben még az „építkezés” (igazából egy majdnem kész lakás befejezésébe vágtuk a fejszénket) is folyt.

Szeptemberben még mindig építkeztünk, de közben költöztünk is, bár a konyha csak félig volt kész, mert bútor ugyan volt, de a konyhagépek és a mosogatótálca szállítása csúszott, aztán meg lettek ugyan konyhagépek, de szét kellett kapni a konyhát vízbekötési problémák miatt. De aztán szerencsére minden jóra fordult!

Az október pedig kipakolással, átpakolással, rendszerezéssel telt/telik, és nem utolsó sorban az új konyhánk belakásával. Ideteszem, odateszem, rendezgetem, hogy minden kéznél legyen. Van klassz párásítós sütőnk és indukciós főzőlapunk, ami szerintem egy csoda (alig fordulok el, máris felforral egy liter vizet), még nincs szagelszívónk, de annyi baj legyen,főzés közben kinyitom az ablakot.

Augusztusban arról szerettem volna írni, hogy a balatoni nyaralás kóstolgatással telt. Én a Balatont nézni szeretem, sétálni a parton, hekket enni sült krumplival, nézni, ahogy a gyerekek molyolnak a parton és élvezik hullámokat. Elmentünk Köveskálra a Kővirág Étterembe (http://www.kali.hu/szallas/kovirag/), amit minden arrafelé kirándulónak csak ajánlani tudok. Voltunk pár cukrászdában is: a veszprémi Maci Cukrászda egy csalódás volt (gondoltam, ha már szerepel az Anna, Peti és Gergőben, hát betérünk a gyerekekkel), talán a pogácsájuk volt kivétel, azt jó szívvel tudom ajánlani, a füredi Bergmann cukrászda az áraival biztos vezet a környéken, a sütijük nem volt ugyan rossz, de a fagyi nem nyújtott semmi kiemelkedő élményt, viszont a pogácsákat náluk is érdemes megkóstolni. És ha már akaliban jártunk nem maradt el a nagyvászonyi vajas kifli beszerzése sem, kész voltam lemenni érte a helyi kisboltba – persze annyira nem volt azért hősies tett, mivel hogy kocsival mentem - , hogy legyen a reggelihez, mert hát igen jó.

Wellneseltünk pár napot egy négy csillagos zalakarosi szállodában, ami gasztronómiailag nem volt egy nagy élmény, de ezt már megszoktam. Csillagok ide vagy oda a szállodai "étkeztetés" tömegétkeztetés, így senki ne várjon csodát. De legalább nem volt rossz (a reggeli svédasztalra kitett mini péksütik egészen finomak voltak...ha éppen frissek voltak), mert sajnos múltkorjában Sopronban is és Egerszalókon is belefutottunk egy-egy igen pocsék menüsorba.

Az utóbbi időben, ha készítek valami újdonságot, az általában édesség, valószínűleg annak örömére, hogy a terhességi cukorbetegség valami csoda folytán most harmadszorra elkerült, és mert volt rá alkalom: Férj születésnapja, NagyMazsola születésnapja, „örülünk hogy beköltöztünk és köszi, hogy segítettetek” családi ünnepség.

Így az elkövetkező bejegyzések nagyrészt arról fognak szólni, hogy miket sütöttem az elmúlt pár hétben, de eddig időhiányból, lustaságból nem kerültek fel a blogra, és édesség dömping várható. Bár ahogy itt írogatok megkívántam egy tál friss pogácsát…

Tetemes lemaradás

Igen tetemes hátralékot halmoztam fel receptügyileg, illetve feltöltésügyileg, pedig még fotót is készítettem jónéhányról.

Folytatódott a nagy befőzési akció, miután kaptam apukámtól 20 kg sárgbarackot, plusz szombat reggel hajnalban - még a család ébredése előtt - elzarándokoltam a Fehérvári úti piacra, hogy vegyek még a lekvárokhoz ezt meg azt, miután előtte éjszaka a netet bújtam, hogy ötleteket gyűjtsek. Mégse végezhette az a rengeteg barack magányosan, minden izgalom nélkül az üvegekben. A kísérletezési kedvből szerencsére nem volt hiány, és bár voltak pillanatok (na jó inkább fél órák), hogy be kellett vetnem Kis Vakondot, annak érdekében, hogy a Mazsolák hagyjanak kicsit alkotni, de végül egész sikeresen zárult a befőzési idény második felvonása. El kell hogy áruljam, nem untam meg, és már alig várom a szilvaszezont :)

Az ötletelésben elsősorban Dr. Oetker és Ízbolygó receptjei segítettek. A levárokról még nem készítettem fotót, de azért felteszem a recepteket, mert lassan vége a barackszezonnak, aztán majd töltök fel képeket is.

A lekvárokat a barátnőimmel teszteltettem egy nőpartin. A lekvárokhoz sütöttem brióst, sütikorongokat, de készítettem sós kenecseket is (lazackrém, sült paprikás padlizsánkrém), mert terhes nőknél, kismamáknál soha nem lehet tudni mit kívánnak meg éppen :). A lekvárok közül legnagyobb sikert talán a banános sárgabarackos és az erdei vegyes gyümölcsös aratta, Szilvit pedig a lazackrém vette le a lábáról, alig akart tőle megválni, ideírom a forrását (Ízbolygó), hátha el akarja készíteni otthon is. Kati hozott rizskochot, mihez jól passzolt az előző nap főzött balzsamecetes szilvaszószom.

A befőzés egyik mellékterméke volt egy igen jól sikerült sárgabarack-krémleves, amit a család minden tagja örömmel, 2 napon keresztül naponta kétszer kanalazott be mézeskalácsdarabokkal megszórva. (Na nem a karácsonyi maradékról van szó, hol van az már, hanem Nagy Mazsola névnapi ajándéka esett végleg áldozatául az éhes gyerek- és Férj szájaknak.)

Aztán akad még a repertoáromban lekváros csirkecomb párolt gyümölccsel és jázminrizzsel is, sörkifli a krumplileveshez, a jolly joker kelttésztából készült óriás mazsolás briós. És még egy maradékkaja: mindig nagy gondban vagyok a megmaradt tojásfehérjékkel, teszem a hűtő egyik polcáról a másikra - mert hogy főzéskor sajnálom kidobni - mígnem aztán megy a süllyesztőbe. Most viszont kapóra jött egy jó kis recept egy aprósüteményes könyvből: kerek kis korongok (eredetileg macskanyelvet kellett volna formázni, de túlságosan is folyós volt a tészta), amikhez jól passzoltak a frissen főzött lekvárjaim. A héten kétszer is készült - másodszorra kevesebb cukorral és fele részben teljes kiörlésű lisztből - és szerintem tovább fogok vele kísérletezni, mert igen egyszerű kis valami.

Végül de nem utolsó sorban kipróbáltam a Stahl Magazinból egy krumplipürét, amit feldobtam egy kis kaliforniai paprikával és a tapasztalatok szerint ezt a pürét hidegen jó enni. Jól illet az egyben sült mustáros-borsos tarjához, aminél szintén nem hátrány, ha éppen hidegen fogyasztjuk.

A főzési kedvem visszatért

Az utóbbi időben gyakran főzök Bereznay Tamással. Na jó ez egy kis túlzás, csak a szakácskönyvét forgattam kicsit sűrűbben. Ha Nők Lapját veszek, az első között van, hogy megnézzem mi főzött ki Bereznay Tamás arra a hétre.
Egyébként az utóbbi két hétben főzés terén egész jól teljesítettem az eddigi lustaságomhoz képest. És nemcsak a főzési kedvem tért vissza, de megterveztem konyhai ténykedéseim új színterét is, ahol remélem évekig fogok a fakanalaimmal, serpenyőimmel – és remélhetőleg új ötleteimmel - sürögni-forogni.
A főzési kedvem visszatérésében azért jócskán segített, hogy múlt hétfőn kismama napot tartottunk Nagykovácsiban, ahol az aktuálisan terhes vagy terhes és gyerekes vagy tehermentes, de gyerekes barátnőimmel gyűltünk össze. A gyerekek remekül elmolyoltak egymással, voltak akik még a délutáni alvásukról se mondtak le, csakhogy legyen időnk egy kis felhőtlen (felnőtt) beszélgetésre is és egy nagy tál meggy és eper befalására.
Az ebéd megfőzését magamra vállaltam, mivel a többiek a hétvégén nálam elfoglaltabbak voltak. Meg kell, hogy állapítsam, sok embernek (is) szeretek főzni, és a barátnőim szerencsére szeretik, ha a konyhában tüsténkedek és részesei lesznek az eredménynek.
A menü első fogása lencseleves volt,amihez a virslit még útközben be kellett szerezni, így nem a levesben főtt, a tejföl beszerzéséről pedig jól elfelejtkeztem, de ez azt hiszem nem okozott senkinek problémát.
A második fogás egészben sült csontos tarja volt, amit 100 fokon sütöttem este 10-től reggel 8-ig, úgyhogy volt ideje megpuhulni (a gyerekeknek pedig a tarjával együtt sütött csirkemell járt). A husihoz Szilvi készítette krumplipürét és görög salátát. A desszert pedig vargabéles lett volna, ha ezek után belénk fért volna, úgyhogy a gyerekekkel együtt elcsipegettük uzsonnára.
És ha már a Barátnőimnek ilyen visszatért lelkesedéssel főztem, Férjet sem akartam kihagyni a jóból: Neki zsályás karajt és borsós krumplipürét készítettem hétfő ebédre. Apüré zöld színe első körben elrémísztette, és azt gondolta, hogy biztos haragszom rá, ha spenóttal akarom etetni, de aztán az első falat után megnyugodott, hogy egész finom kis pürét kapott, még ha a színe ijesztőre is sikerült (legalábbis számára, mert gyönyörű élénkzöld színe engem inkább vidámított).
Hétfőre a desszert (vargabéles)és Férj ebédje született az említett szakácskönyvből.
A lelkesedésem a hét további részében sem csökkent: csináltam kukorica-krémlevest, tökfőzeléket, sárgarépa-krémlevest és császármorzsát. Ezek közül a sárgarépa-krémleves a kakukktojás, mert azt Zsófi barátnőmtől tanultam, a többi szintén Bereznay Tamástól voltak.
A sárgarépa-krémlevesnek gyönyörű színe lett és pirított sonkacsíkokkal isteni lett, ahogy a kicsit édeskés leves és az enyhén sós sonkacsíkok keveredtek. A pirítós pedig kellemesen roppant hozzá.
A kukorica-krémleves annyira jól sikerült, hogy vacsorára csak egy tányér maradt, de Nagymazsola igen nagylelkűen megosztotta Férjjel, így együtt kanalazták be, igen jóízűen, sőt ebédkor Nagymazsola még szóvá is tette, hogy ez nagyon-nagyon jól sikerült kis leves lett. A levesbetét szemes kukorica és egy kis mozzarella sajt volt. A sonkacsíkok csak utólag jutottak eszembe, hogy milyen jól passzolt volna hozzá, de nagy baj nem történt, mert másnap a sárgarépa-krémlevesből már ki nem hagytam volna.
Férjet vanília fagylalttal és házi meggylekvárral díszített császármorzsával próbáltam elvarázsolni a múlt héten, és azt hiszem sikerült, mert az utolsó morzsáig megette, igen elégedett képet vágott és még szóban is megdicsért. A császármorzsánál igazából a tálalási – körítési – ötlet volt saját, a receptet alapvetően követtem.
És akkor most jöjjenek a receptek! Az egyszerűség kedvéért külön post(ok)ban összegyűjtve.