A főzési kedvem visszatért

Az utóbbi időben gyakran főzök Bereznay Tamással. Na jó ez egy kis túlzás, csak a szakácskönyvét forgattam kicsit sűrűbben. Ha Nők Lapját veszek, az első között van, hogy megnézzem mi főzött ki Bereznay Tamás arra a hétre.
Egyébként az utóbbi két hétben főzés terén egész jól teljesítettem az eddigi lustaságomhoz képest. És nemcsak a főzési kedvem tért vissza, de megterveztem konyhai ténykedéseim új színterét is, ahol remélem évekig fogok a fakanalaimmal, serpenyőimmel – és remélhetőleg új ötleteimmel - sürögni-forogni.
A főzési kedvem visszatérésében azért jócskán segített, hogy múlt hétfőn kismama napot tartottunk Nagykovácsiban, ahol az aktuálisan terhes vagy terhes és gyerekes vagy tehermentes, de gyerekes barátnőimmel gyűltünk össze. A gyerekek remekül elmolyoltak egymással, voltak akik még a délutáni alvásukról se mondtak le, csakhogy legyen időnk egy kis felhőtlen (felnőtt) beszélgetésre is és egy nagy tál meggy és eper befalására.
Az ebéd megfőzését magamra vállaltam, mivel a többiek a hétvégén nálam elfoglaltabbak voltak. Meg kell, hogy állapítsam, sok embernek (is) szeretek főzni, és a barátnőim szerencsére szeretik, ha a konyhában tüsténkedek és részesei lesznek az eredménynek.
A menü első fogása lencseleves volt,amihez a virslit még útközben be kellett szerezni, így nem a levesben főtt, a tejföl beszerzéséről pedig jól elfelejtkeztem, de ez azt hiszem nem okozott senkinek problémát.
A második fogás egészben sült csontos tarja volt, amit 100 fokon sütöttem este 10-től reggel 8-ig, úgyhogy volt ideje megpuhulni (a gyerekeknek pedig a tarjával együtt sütött csirkemell járt). A husihoz Szilvi készítette krumplipürét és görög salátát. A desszert pedig vargabéles lett volna, ha ezek után belénk fért volna, úgyhogy a gyerekekkel együtt elcsipegettük uzsonnára.
És ha már a Barátnőimnek ilyen visszatért lelkesedéssel főztem, Férjet sem akartam kihagyni a jóból: Neki zsályás karajt és borsós krumplipürét készítettem hétfő ebédre. Apüré zöld színe első körben elrémísztette, és azt gondolta, hogy biztos haragszom rá, ha spenóttal akarom etetni, de aztán az első falat után megnyugodott, hogy egész finom kis pürét kapott, még ha a színe ijesztőre is sikerült (legalábbis számára, mert gyönyörű élénkzöld színe engem inkább vidámított).
Hétfőre a desszert (vargabéles)és Férj ebédje született az említett szakácskönyvből.
A lelkesedésem a hét további részében sem csökkent: csináltam kukorica-krémlevest, tökfőzeléket, sárgarépa-krémlevest és császármorzsát. Ezek közül a sárgarépa-krémleves a kakukktojás, mert azt Zsófi barátnőmtől tanultam, a többi szintén Bereznay Tamástól voltak.
A sárgarépa-krémlevesnek gyönyörű színe lett és pirított sonkacsíkokkal isteni lett, ahogy a kicsit édeskés leves és az enyhén sós sonkacsíkok keveredtek. A pirítós pedig kellemesen roppant hozzá.
A kukorica-krémleves annyira jól sikerült, hogy vacsorára csak egy tányér maradt, de Nagymazsola igen nagylelkűen megosztotta Férjjel, így együtt kanalazták be, igen jóízűen, sőt ebédkor Nagymazsola még szóvá is tette, hogy ez nagyon-nagyon jól sikerült kis leves lett. A levesbetét szemes kukorica és egy kis mozzarella sajt volt. A sonkacsíkok csak utólag jutottak eszembe, hogy milyen jól passzolt volna hozzá, de nagy baj nem történt, mert másnap a sárgarépa-krémlevesből már ki nem hagytam volna.
Férjet vanília fagylalttal és házi meggylekvárral díszített császármorzsával próbáltam elvarázsolni a múlt héten, és azt hiszem sikerült, mert az utolsó morzsáig megette, igen elégedett képet vágott és még szóban is megdicsért. A császármorzsánál igazából a tálalási – körítési – ötlet volt saját, a receptet alapvetően követtem.
És akkor most jöjjenek a receptek! Az egyszerűség kedvéért külön post(ok)ban összegyűjtve.