2010. július 9., péntek

Variációk málnalekvárra


A múlt hétvégén Apósoméktól kaptunk 6 láda málnát (aki jártas málnaszedésben, az tudja, hogy a málnát egy sorban kell ládába tenni, hogy ne nyomódjanak össze a szemek, de azért így tetemes mennyiségnek számított ez a 6 láda). Egy részét a Mazsolák falták fel még a ládából frissiben, rájártak mint a méhecskék a virágporra vagy mi. Került a fagyasztóba is – nagyon jó lesz elővenni majd ínséges időkben, feldobja a banán-narancs-alma téli hármasát.

De még mindig ott volt vagy 3 kilónyi gyümölcs, ami elképzelésem szerint előbb vagy utóbb üvegben kellett, hogy végezze. Idén nem szörpre, hanem inkább lekvárra szavaztam, és máris azon agyaltam, hogy mivel is párosíthatnám össze a málnát, hogy kicsit érdekesebb legyen a végeredmény. Keresgéltem a neten és a Dr. Oetker honlapján ráakadtam pár használható ötletre.

A málna-ribizli párosításban egészen biztos voltam, ahhoz jött a málna nektarinnal és egy vegyes gyümölcs kombináció.

Mivel a piacra csak hétköznap tudtam kijutni, és nem akartam, hogy a málna megromoljon, 2:1 arányban (2,5 kg málna : 1,25 kg cukor) bekevertem kristálycukorral, krumplinyomóval kicsit összetörtem és felhasználásig a hűtőbe tettem pihenni.
A piacon vettem áfonyát, ribizlit, epret, meggyet, nektarint is, úgyhogy jöhetett a kotyvasztás. Egyedül a ribizli tisztítása volt macera, a többi már pikkpakk ment, mivel a lekvárokat alig kellett pár percig rotyogtatni.

Az eredmény az igen kritikus Húgom és Zsófi barátnőm szerint is remek lett. Nem volt nehéz Zsófit rábeszélnem arra, hogy süssünk hozzá pár palacsintát, csakhogy megkóstolhassuk. Remélem, hogy az élénk rózsaszín-piros színűket télig őrizni fogják, mert a tavalyi változat csúnyán bebarnult.



Málnalekvár nektarin darabokkal

50 dkg nektarin (tisztítva, apró darabokra vágva)
120 dkg málna-cukor keverék
1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Extra 2:1

Összekevertem a hozzávalókat és forrástól számítva - folytonos keverés mellett - kb 3-5 percig főztem. Elvegyítettem benne kb. 1 kiskanál szalicilt, majd üvegekbe mertem, celofánnal és csavaros tetővel lezártam, pár percre fejre fordítottam, majd mehetett a száraz dunsztba.

Erdeigyümölcs lekvár

25 dkg ribizli
25 dkg áfonya
25 dkg eper
20 dkg meggy
90 dkg málna-cukor keverék
1 tk citromsav
1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Szuper 3:1

A gyümölcsöket megmostam, a meggyet kimagoztam, az epret feldaraboltam. A málna-cukor keverékéhez hozzákevertem a többi gyümölcsöt és a dzsemfixet. Kicsit édesnek találtam, ezért kevertem hozzá egy teáskanál citromsavat. Kicsit még pépesítettem rajta merülőmixerrel, de csak annyira, hogy maradjanak benn jócskán gyümölcsdarabok.
Forrástól számítva - folytonos keverés mellett - kb 3-5 percig főztem. Elvegyítettem benne kb. 1 kiskanál szalicilt, majd üvegekbe mertem, celofánnal és csavaros tetővel lezártam, pár percre fejre fordítottam, majd mehetett ez is a száraz dunsztba.

Ribizlis málna dzsem

4,5 dl ribizlilé (kb. 70-75 dkg gyümölcsből lett ennyi)
90 dkg málna-cukor keverék
2 tasak vaníliás cukor
5 dkg cukor
1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix Extra 2:1

A ribizlit megmostam, megtisztítottam, majd gyümölcscenrifugán kétszer átnyomtam. A ribizli levet hozzáöntöttem a málna-cukor keverékhez, beleszórtam a vaníliáscukrot, és mivel kóstolás után egy kicsit savanyúnak gondoltam, tettem még bele 5 dkg cukrot. Hozzákevertem a dzsemfixet, majd ugyanúgy jártam el mint az előző két esetben.

2 napig voltak a lekvárok száraz dunsztban.

2 megjegyzés:

  1. Nekem aztán mindegy lenne, hogy barna vagy nem, az íze olyan, volt, hogy majdnem hanyatt estem tőle... :)

    VálaszTörlés
  2. Ezért a megjegyzésért már érdemes volt pepecselni vele :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...